Tinédzserként arról álmodozott, hogy disszidálni fog Nyugatra. A berlini fal leomlása azonban keresztülhúzta a terveit, s már szabadon költözhetett Németországba. Gyermekkorában arra is vágyott, hogy "visszautazhasson" szülei fiatal korába, az 1960-as évek sötét hangulatú Magyarországába. Ezt az ábrándot végül felnőttként, élete első regényével írta ki magából és egyben "temette el" Forgó Léda.

A tavaly megjelent Der Körper meines Bruders-szel (A bátyám testével) komoly sikert aratott, a 2008-as Adelbert-von-Chamisso irodalmi díj egyik nyertese lett. A rendkívül plasztikus stílusban megírt, néha forgatókönyvet idéző vizuális regény egy szüléssel kezdődik és végződik. A Mo névre hallgató anya 1953 őszén egy fiúnak, Palkónak ad életet, majd nagy meglepetésre, pár perccel később egy kislányt, Borkát is világra hoz.

A család életét 1956 drámaian megváltozatja: Palkón halálos sebet ejt egy eltévedt golyó, pár évvel később az apa öngyilkosságba menekül. A világot éberen figyelő-érzékelő kislánnyal egyedül maradó Mo beleszeret Endrébe, a "kommunista elvtársba", akitől - 1968-ban, egy szintén tragikus kelet-európai évben - Borka, élete első alkoholos éjszakáján teherbe esik. A sokkoló fordulat a lányt és anyját összeolvasztja, mindketten megértik, csak egymásra számíthatnak.

Első regényével a 35 éves Forgó Léda "lehetetlen küldetésre" is vállalkozott. - Érzéki regényt akartam szexualitás nélkül - mondja. A bátyja elvesztését feldolgozni képtelen Borka számára a teste külön érzékszerv. Az illatokra, a szagokra, az érintésekre felfokozottan reagál anélkül, hogy valójában tudná, mi történik vele, körülötte. E minden ízében nagyon magyar, Borka gyermekperspektívájából elbeszélt történetet nem véletlenül írta meg németül: környezete, és akiknek mesélni akar, szintén ezen a nyelven beszélnek. - Lehet, hogy a német nyelv nekem rejtőzködés is. Németül szárazabban, a szentimentalitás veszélye nélkül tudom kifejezni az érzéseimet - fejtegette.

A hatvanas évek hangulatának autentikus visszaadásához rengeteget kutatott, rokonokat, ismerősöket faggatott, filmeket nézett. A korszakot a lázongó suttogás, a lappangó forradalmiság miatt titokzatosnak és egyben veszélyesnek gondolta. A regényírás közben rájött: a kor egy cseppet sem volt kalandos. Sőt saját ifjúságához, a nyolcvanas évekhez képest immár kifejezetten kilátástalannak, nyomasztónak, az emberek személyiségét beszűkítőnek érezte.

A Budapesten felnőtt, de Németországban szocializálódott Forgó Léda 1994-ben egyetemistaként került Stuttgartba. Először németül kellett megtanulnia, akkoriban jóformán egy mukkot sem tudott. Történelem szakra iratkozott be, aztán egy merész húzással színházra váltott, hogy később Berlinbe költözzön, s színpadi írást tanuljon. Még gyerekként belekóstolt a filmezésbe is, játszott például a Jób lázadásában. Amikor hosszú haját fiúsan rövidre vágatta, filmes karrierje egy csapásra véget ért. A szépségről, a nőiességről alkotott felfogása a mai napig gyökeresen különbözik a média által sugallt képtől.

Büszke arra, hogy három gyermekét egyedül neveli és tartja el. - Most a szociális létra alján vagyok. Ha egyszer sok pénzem lesz, mecénásként fiatal művészektől fogok vásárolni - mondja nevetve, de komolyan. Imádja a thai konyhát, rajong a természetért. Számára fontos, hogy íróasztalától egy berlini parkra lát. Azzal is tisztában van: a Chamisso-díj minőségi pecsét és fenyegető nyomás is. Második regényét, a jóval nagyobb elvárások miatt, sokkal nehezebb lesz megírnia.

NépszabadságOnline